@ppel.hu

… Appel blogja …

2nd HDD Caddy (HP EliteBook 2560p)

Nincs hozzászólás »

Mivel a HP EliteBook 2560p notebookomat olyan konfigurációval vásároltam, amiben nincs optikai meghajtó, ezért arra gondoltam, hogy mi lenne, ha a műanyag súlycsökkentő helyére beraknék egy másodlagos HDD-t.

Az Ebay teli van „elvileg” 2560p-hez való caddy-vel, de ránézésre is látszik, hogy az előlapja nem illeszkedik a notihoz. Találtam egy kínai webshopot, ahol azt ígérték, hogy direkt ehhez a típushoz készítették, és még az előlapja is „perfect” lesz, de természetesen ez nem így lett. Sőt a sata panel forrasztása sem volt megfelelő, de erről később. Pár bizonyító fotó és kis duzzogás után vissza is fizették az árát, úgyhogy indulhatott a barkácsolás, hiszen 0 forintból nincs mit veszteni 🙂

A gondok ott kezdődnek, hogy mivel nincs eredeti optikai meghajtóm, ezért se előlap, se keretrögzítő csavarkiegészítés sincs. A súlycsökkentő kereten viszont van (egybeöntött műanyag), de ahhoz, hogy azt precízen levágjam, semmilyen eszköz nem állt rendelkezésemre.

Az interneten 1-2 helyen találni erre kis segítséget, de mind abból az irányból közelíti meg, hogy a műanyagot kell szétvágni és a kínai utángyártott caddy-re ráragasztani. Én fordítva gondolkoztam, hogy a caddy-t vágom szét, és a gyári súlycsökkentőre teszem rá, mert ha mégsem jön össze, akkor is olyan állapotban marad a műanyag, hogy kívülről semmi sem vehető észre. Így készítettem el egy cimborám segítségével ezt a remekművet.

Olvassa tovább… »

[Állandó] Coming soon lista…

Nincs hozzászólás »

Hirtelen felindulásból a következő hardver(ek) leírásait, tapasztalatait tervezem a közeljövőben leírni:

  • TP-LINK TL-WR1043ND router (OpenWRT Backfire-el), majd ha egyszer végre kijön a 10.03.1 (kijött, de disznó lusta vagyok) 😛
  • TP-LINK TL-WDR3600 (N600) router
  • Samsung SSD 830
  • Samsung SSD 850 EVO
  • DPS Dream 7 „olcsó” tablet (Tudjátok mit? Ez olyan szar, hogy soha nem fogok róla írni 🙂 )
  • Asus Nexus 7
  • LG Nexus 4
  • Sony Xperia Z3 Compact (D5803)
  • Lenovo Thinkpad Edge E125 (ezt pedig már eladtam, szóval nemtom)

a bejegyzés időpontja sem eldöntött…

Roccat Kone Gaming Mouse V2

Nincs hozzászólás »

Technikai adatok:

Érzékelő: valódi 3200 DPI-s Pro-AIM lézer szenzor
TCU – Tracking Control Unit (Felület vizsgáló egység)
Processzor: Integrált (72MHZ) Turbocore processzor
Memória: 128KB beépített memória a profilok számára (frissíthető/flashelhető)
– Testreszabható világítás rendszer
– 4 cserélhető súly (5g, 10g, 15g, 20g)
– 10 egérgomb
– Ergonómikus hibrid forma
Arhitekrúra: 16-bites (7080 FPS; 6.4 megapixel, 20g gyorsulás, 1.65 m/s)
Válaszidő: 1ms,  1000Hz mintavételezés
Méretek: 13.5cm x 7.8cm
Súly: 118g + cserélhető súlyok

Olvassa tovább… »

Windows 7 Intel® My WiFi Technology

1 hozzászólás »

Olyan vezeték nélküli adapter van a notebookomban, ami támogatja az Intel® My WiFi technológiát.
Röviden összefoglalva ennek segítségével egy személyes hálózat (PAN) alakítható ki a WiFi adapteren keresztül maximum 8 eszköz számára.
Ezen a hálózaton keresztül megosztható akár a notebook vezetékes hálózati kártyájára csatlakoztatott internet kapcsolat is WiFi-n keresztül. Gyakorlatilag a notebook lesz az internet hozzáférési pont.
No ez a szolgáltatás érdekelt engem, mert esetenként előfordul, hogy kellene vezeték nélküli hozzáférés pl. a mobilra, de nincs WiFi csak vezetékes internet, és ilyenkor ez nagyon jól jönne.
Elég régen próbálom már belőni, de valahogy soha nem jött még össze. Mindig azt írja, hogy hiba történt az internet kapcsolat megosztása közben.
Sebaj, mert végre rájöttem, hogy mi a francért nem megy. A problémát az okozta, hogy az internet kapcsolat megosztás (ICS) csak akkor működik, ha be van kapcsolva a Windows tűzfala!!! Mivel nekem van ennél jobb tűzfal alkalmazásom, ami telepítéskor ki is kapcsolta a Windows sajátját, ezért ez nem futott.
Az összes hibaüzenet persze szinte nulla hasznos információt tartalmazott, ezért csak ma sikerült véletlenül ráakadnom a megoldásra.
Most minden szép és jó, megy az ICS és így a My WiFi is.

Szóval ha kell az ICS és az Intel® MWT, akkor futni kell a Windows tűzfalának is!

Lenovo Thinkpad T400

Nincs hozzászólás »

Tulajdonságok:

Processzor: Intel Core 2 Duo P8600 2,4 GHz 3 MB cache 1066 MHz FSB
Memória: 2×2 GB ELPIDA DDR3 1066 Mhz CL7-7-7-20
Chipset: Intel Cantiga GM45
Videokártya: Intel GMA 4500MHD + ATI Radeon HD3470 switchable
Hangkártya: Conexant Cx20561 @ Intel 82801IB ICH9 – High Definition Audio Controller
Kijelző: 14.1″ LCD (WXGA+) (1440×900, AntiGlare-Type, Lenovo LP141WP1-TLB8)
Merevlemez/SSD: Corsair CSSD-F120GB2 SATAII Device
Optikai meghajtó: Optiarc DVD RW AD-7910S ATA Device
Hálózati kártya (LAN): Intel 82567LM Gigabit Ethernet Controller
Hálózati kártya (WLAN): Intel WiFi Link 5300AGN 802.11n
Modem: RJ11 56k V.90
FireWire: IEEE 1394 FireWire400
Bluetooth: 2.1 + EDR (Enhanced Data Rate)
Kártyaolvasó: van (Ricoh Memory Stick, SD, MMC, xD)
Ujjlenyomat olvasó: van (AuthenTec Inc. AES2810 )
Billentyűzet: 89 gombos magyar
TPM: van (Trusted Platform Module 1.2)
USB: 3xUSB2.0
Egyéb: 1xmini PCI Express, 1xExpressCard/34, 1xmikrofon bemenet, 1xfejhallgató kimenet, 1xVGA
Akkumulátor: 6 cellás 57 Wh (3 órát simán bír átlagos használat mellett)
Operációs rendszer: Windows7 x64 Enterprise
Tömeg: 2,14 kg

Olvassa tovább… »

Creative GigaWorks T20 Series II

Nincs hozzászólás »

Korábban egy Genius SP-HF 2000A típusú sztereó hangfalpáram volt. Tökéletesen megfelelt volna, de iszonyatosan nagy volt, és elfoglalta a helyet az asztalon, ezért elkezdtem keresni egy „megfizethető” – de magas minőségű – kisebb méretekkel rendelkező hangfalakat. Ez lett belőle:

Tulajdonságok:

  • Kimenő teljesítmény: 2 x 14 W RMS
  • Frekvencia tartomány: 50 Hz – 20 kHz
  • Bemenetek: fejhallgató és AUX
  • Fejhallgató jack: 3.5 mm
  • mély/magas szint és hangerő szabályozó
  • Szatellitek: kétutas; 2.4″ üvegszövet mélyközépkónusz + 1″ rugalmas-szövet magassugárzó
  • BasXPort™
  • Méret: 88 mm x 230 mm x 143 mm

Olvassa tovább… »

Corsair Force F120 Solid State Drive

3 hozzászólás »

Tulajdonságok:

  • Maximum szekvenciális olvasási sebesség 285 MB/s
  • Maximum szekvenciális írási sebesség 275 MB/s
  • Véletlenszerű 4K írási teljesítmény 50,000 IOPS (4K aligned)
  • Legújabb generációs SandForce vezérlő (SF-1200) és MLC NAND flash a gyors teljesítményért
  • 2.5″ SATA II
  • TRIM támogatás (OS támogatás szükséges)
  • Nincs mozgó alkatrész (megbízhatóbb, strapabíróbb és csendesebb, mint a hagyományos merevlemezek)
  • Alacsony fogyasztás (hosszabb notebook akkumlátor üzemidő)
  • 2.5″ -> 3.5″ beépítőkeret
  • 3 év garancia
  • az árát nem embernek találták ki 🙁

Olvassa tovább… »

ASUS O!Play HD2

14 hozzászólás »

Régóta gondolkodtam már egy HD tartalmakat is kezelni képes multimédia lejátszón.

Sokáig a WD TV Live HD tűnt a legjobb választásnak, azonban láttam, hogy a napokban
jelent meg az ASUS O!Play HD2.

A specifikációja éppen megfelelt nekem, ezért megvettem.

  • Chipset: Realtek RTD1073+ Venus (ez már támogatja a TrueHD, DTSHD-t is)
  • Processzor: MIPS 24K V7.8
  • Memória: 512MB Nand flash, 128MB DDR RAM
  • és jelenleg 2.6.12.6-VENUS linux kernel

Képek:

Olvassa tovább… »